1. Fejezet

Már kiskoromban fel lettem készítve arra, hogy ha egyszer egyetemista leszek, akkor azt nem otthon fogom elvégezni. Édesanyám koreai származású, édesapám amerikai. Én is Amerikában születtem, és ott is nőttem fel, de édesanyám kicsi korom óta tanította a koreai nyelvet, hogy ha eljutok az egyetemi éveimbe, akkor ne legyen problémám a nyelvvel. Ezáltal anyanyelvi szinten tudok beszélni koreaiul és angolul is. Nehéz volt otthagyni a családomat, de mindenben támogattak engem egész életemben, és tudtam, hogy egy koreai egyetemen sokkal több mindent tudok tanulni, mint otthon. Így amikor egy évvel ezelőtt ideköltöztem, nem féltem annyira belevágni egy új életbe, mint ha a semmiből jött ötlet lett volna, az utolsó gimnáziumi évemben. Már 20 éves vagyok, másodéves az egyetemen, és könnyen belerázódtam az itteni életbe ez alatt az egy év alatt. A lakótársam egy nagyon tündéri koreai lány, akivel véletlenszerűen találtuk meg egymást. A szüleim még amikor alacsonyak voltak az ingatlanárak, vettek nekem egy lakást a belvárosban, közel az egyetemhez, de lakótársat találni az én feladatom volt. Azt hiszem talán az első egyetemi bulimon találkoztam össze Haruval, amikor mindketten elég ittas állapotban táncoltunk a szórakozóhelyen. Egyből nagyon jóban lettünk, és még azon a héten beköltözött hozzám. Azóta ő lett a legjobb barátnőm, és ott segítünk egymásnak, ahol tudunk.

- Na Haru én elmentem tanulni, délután majd találkozunk. – köszöntem el a lánytól, ahogy szedtem össze a cuccaimat.

- Rendben Luna, sok sikert! – mosolygott kedvesen, de én csak egy fintort tudtam magamból kipréselni. Vicces, hogy a nevünk az ellentéte egymásnak. A Luna jelentése a Hold, míg a Haru jelentése a nappal. Tökéletesen jellemezi a nevünk a személyiségünket is. Míg Haru sokkal optimistább és derűlátóbb, addig én mindent pesszimista szemmel nézek.

Fülesemet bedugva indultam neki a városnak, hogy a kedvenc kis kávézómba mehessek tanulni nyugalomban. Szerettem azt a helyet, egy eldugott kis kertvárosi részen volt, ahol soha nem volt sok ember vagy nagy hangzavar, így tökéletesen lehetett tanulni, anélkül hogy bárki is megzavarna benne. Nem mellesleg ott volt a legfinomabb kávé, amit valaha is ittam életemben. Amikor megérkeztem, az eladó már kedvesen rám mosolygott.

- Nem lepődőm meg, hogy megint itt vagy Luna. - mondta az idős hölgy, és már fel is ütötte a szokásos rendelésemet. Igen, amikor azt mondom, hogy ez a kedvenc kávézóm, akkor úgy értem, hogy szinte mindennap itt vagyok.

- Nem tudok mást csinálni kedves Han, túl jó a kávé, és túl jó a helyszín a tanulásra is. – mosolyogtam vissza kedvesen, amikor átnyújtottam neki a kávéért járó bankjegyeket.

- Csak az a kiülős rész ne lenne ott. - rázta a fejét morcosan. – Akkor talán kevesebbet dohányoznál.

- Ilyen stresszes egy egyetemista lány élete látja? – nevettem kicsit. – De majd később meghálálom a nehéz tantárgyaknak. – erre csak egy helyeslő bólogatást kaptam az asszonytól.

- Egészségedre. – nyújtotta át a kávémat, amit megköszöntem, majd kiültem a szokásos helyemre, és elővettem a jegyzeteimet. Hannak igaza volt, tényleg sokat dohányzom. Most is, amint elindítottam a zenémet, az volt az első, hogy rágyújtottam. Rossz szokás tudom, de nem teszek ellene semmit, mert élvezem.

Na meg persze jó stresszlevezető is.

Már négy órája tanultam, amikor nem tudtam tovább jutni egy anyagon, és ez nagyon felidegesített ezért rágyújtottam a második cigarettámra. A kávém azóta elfogyott, de Han küldött nekem egy másikat, a fiatal pincérrel, pont amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Kifizetni persze nem engedte, mint mindig, ezért csak rámosolyogtam kintről, és belekortyoltam az italba. Kezdtem kicsit lenyugodni, amikor hirtelen egy kéz fogta meg a vállam, és azt hittem a szívem majd kiesik a helyéről. Kihúztam a fülhallgatómat, és felnéztem a mellettem álló személyre. Egy fiatal fiú volt, kék hajjal és kedves tekintettel.

- Sajnálom, ha megijesztettelek, csak láttam, hogy nem vagy valami lelkes, ezért gondoltam idejövök. – mosolyodott rám. Meglepődve tekintett rám, és nem tudtam hova tenni a helyzetet. Olyan volt, mint aki nem tudja miért reagálok így a jelenlétére, mintha nem ezt szokta volna meg eddig másoktól. Nem teljesen értettem a helyzetet, egyik szemöldökömet felhúzva tekintettem rá, és beleszívtam a cigarettámba.  – Úgy értem. – kezdett bele a mondandójába kicsit megszeppenve. – Láttam hogy tanulsz, és gondoltam, hogy lehet tudok segíteni neked.

- Áh, hogy úgy. Igen kicsit tényleg szenvedek. – vallottam be őszintén. Elfáradtam, kétségbe vagyok esve, és minden segítséget hálásan fogadok jelen pillanatban. – Luna vagyok, nagyon örülök. – mosolyogtam kedvesen a fiúra.

- Én meg Taehyung. – jött a válasz tőle.

- Hát kedves Taehyung, foglalj helyet kérlek. – mint aki csak erre a mondatra várt, gyorsan leült mellém, és közelebb hajolt hozzám, hogy el tudja olvasni a jegyzeteimet. Hirtelen megcsapott a parfümjének az illata, ami nagyon kellemes volt, de egyben meg is ijedtem egy picit a hirtelen közelségétől, ezért hátrébb hajoltam. Rá gyújtottam a következő szálamra, mert így biztonságban éreztem magam kicsit, és megkínáltam a fiút is vele, de ő kedvesen visszautasította.

- Na igen, itt van a probléma. – mutatott rá a jegyzetem egyik részére, és elkezdte magyarázni, hogy mit értettem félre. Talán fél órába tellett míg Taehyung elmagyarázta nekem azt, amit négy órája próbáltam megfejteni, és a végére meg is értettem az anyagot.

- Köszönöm szépen. – mosolyogtam most már teljesen őszintén a fiúra. – Egy életmentő vagy, el se tudod hinni, hogy mennyit segítettél most abban, hogy holnap ne bukjak meg. – holnap van az idei szemeszterem utolsó vizsgája, mielőtt beindul a nyári szünet, és ez a vizsga volt a legnagyobb félelmem, de hála Taehyungnak, most már ettől se kell félnem.

- Igazán nincs mit. Örülök, hogy tudtam segíteni, és nagyon jól éreztem magam veled. Esetleg... – kezdett bele egy következő mondatba, csak még vett egy nagy levegőt mielőtt folytatta volna. – Találkozhatnánk még többet is? Csak tényleg nagyon jól elbeszélgettünk, és tudom, hogyha ezt most nem kérdezem meg, akkor amint haza érek, megbánom. – nevetett fel kicsit félénken.

- Persze hogy találkozhatunk még. – mosolyogtam bíztatóan a fiúra, és megsimogattam a vállát. – Add meg a számod, és akkor bármikor tudunk beszélni. – nyújtottam át neki a telefonomat, majd amikor visszaadta, megcsörgettem.

- Látod? – kérdeztem, miután felvillant a kijelzője. – Csak hogy biztos legyél abban, hogy nem verlek át.

- Köszönöm szépen. – mosolygott hálásan, majd valaki más által megcsörrent a telefonja.

Kicsit elkomolyodott az arca, amikor meglátta a számot aki hívja, de felvette. Nem tudom ki lehetett az, vagy miért keresték. A beszélgetésből nem lehetett rájönni, ő miután lerakta nem mondta el, én meg nem éreztem helyénvalónak, hogy kérdezgessem.

- Későre jár, mennem kell haza. – nézett rám miközben felállt mellőlem. – Mindenképpen beszélni fogunk még, ezt megígérem, és sok sikert a holnapi vizsgádhoz. – mosolygott rám a szemében egy kis fájdalommal, de meg se várta, hogy válaszoljak, már magamra is hagyott.

Egy percig csak nagyokat pislogva néztem az alakja után, majd összeszedtem a cuccaimat, és kicsit megzavarodva én is hazamentem.

Amikor haza értem, még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehetett ez az egész, ki hívhatta, hogy ilyen gyorsan otthagyott? Biztos nagyon gondterheltnek tűnhettem, mert Haru egyből a fejemhez vágta a kérdést, hogy mi a bajom. Elmeséltem neki mindent, majd csak ennyit kérdezett.

- Várj, azt mondtad, hogy Taehyung a neve?

- Igen azt

- Kim Taehyung? – csillant fel az izgatottság a tekintetében.

- Nem tudom azt nem mondta, hogy mi a családneve. - nem teljesen értettem a helyzetet. – De ez miért fontos? Ismered talán? – húztam el a számat és elindultam a teraszra egy üveg borral, meg a cigarettámmal. Kell a levezetés a mai nap után.

- Kék haj, kiskutya tekintet, aranyos mosoly, mély hang, fülbevalók, stílusos ruha? – rohant utánam Haru az erkélyre.

- Mhm. – bólintottam miközben meghúztam az üveget és átadtam a barátnőmnek.

- Úristen. – kortyolt bele ő is az alkoholba. – Persze hogy ismerem, hiszen őt mindenki ismeri az egész világon.

- Ezt meg hogy érted? – vágtam értetlen fejet, és én is ittam még egy kortyot, majd rágyújtottam. Haru ugyan így tett, közben elővette a telefonját, és vadul gépelni kezdett. Fél perc múlva a kezembe nyomta a készüléket, és Taehyung mosolygott rám vissza a képernyőről. Egy szót se tudtam kinyögni, mert nem értettem a helyzetet.

- Te találkoztál a BTS egyik tagjával! – nevetett fel a lány és nekem akkor esett le a helyzet. Ismertem a BTS-t hallottam már róluk, de nem néztem különösen utánuk. Sokat lehetett hallani őket a rádióban, tényleg jó zenéket csináltak, de én nem voltam soha olyan lány, aki elvetemülten odavan egy emberért, és mindent tudni akar róla.

Egy húzásra megittam fél üveg bort, majd szívtam még egy slukkot. A kivilágított éjszakai Soeult néztem, és csak ez az egy kérdés hagyta el a számat.

- De akkor miért nem mondta el, hogy ki ő valójában?